DiákönkormányzatSzervezetünket 1992-ban alapította néhány elszánt figura, akik ha már a világot nem is, de az iskolát azért szerették volna megmenteni az unalomtól. Valamiért sikeres lett ez a dolog, és jelentősen megnőtt a tagok száma.

Talán ez annak is köszönhető, hogy született egy rendelet, ami úgy támogatta a diákönkormányzatok alapítását és bővítését, hogy pénzt fizetett az iskoláknak minden egyes dikákönkormányzati tagért. Nofene, akkor legyen minden idejáró diák automatikusan a diákönkormányzat tagja, gondolta az akkori igazgató, és így is lett. Mára ez a rendelet megszűnt, viszont még mindig tartjuk azt a jó szokást, hogy bárki, aki szeretne aktívan részt venni iskolánk életének színesítésében, tagja lehet kicsiny közösségünknek.

A Jedlik DÖK egy komoly szervezet, komplett hierarchiával. Legalul találhatók az iskolába járó diákok. Ők általában nem vesznek részt szervezőként a programokon, csak vannak… viszont lehetőségük van kitölteni egy egyszerű formanyomtatványt, amivel az alsóház tagjaivá válnak.

Az alsóház a diákönkormányzat alappillére, tagjai közül kerülnek ki a legkiválóbb humán erőforrások. Szavazati joggal rendelkeznek a legfontosabb ügyeket érintő kérdésekben, ők választják az Elnökséget.

A második szint az Operatív Testület. Ők azok, akik rendszeresen részt vesznek a programokon, példát mutatnak a többi diáknak, és döntenek a dök pénzügyeiről. Szavazással választanak új tagokat maguk közé az alsóház aktívabb tagjaiból, és heti rendszerességgel üléseznek.

A diákönkormányzat vezetősége az ötfős elnökség, akiknek tagja a Diákönkormányzat Munkáját Segítő Pedagógus is.
Share